Miért nem igazán goth a The Cure?

A The Cure ott van minden „goth zene" listán, és mégis túl poposan, túl furcsán, túl sokféleképpen szól ahhoz, hogy igazán odailljen. Ha valaha is megpróbáltál konkrét címkét ragasztani rájuk, tudod, hogy ez nem olyan egyszerű.

A The Cure a post-punkból nőtt ki, és éveken át egyensúlyozott a new wave, a pop rock és a gotikhoz közelebb álló sötétebb hangzások között, de soha nem tartozott teljesen egyik kategóriába sem. Zenéjük és imázsuk egyszerre merített több forrásból, ezért a „goth-e a The Cure?" kérdésre nincs egyetlen egyszerű válasz. Éppen ez a kétértelműség teszi őket olyan érdekes esetté.

Ebben a cikkben megtalálod:

• miért csúszik ki a The Cure hangzása a gothic rock klasszikus definíciójából
• mit vett át Robert Smith a goth esztétikából, és mit alkotott a saját szabályai szerint
• miért számít a gotik és a post-punk közötti különbség, ha ebből a színtérből merítve építesz fel egy outfitet

Akkor vágjunk bele.

Miért nehéz egyszerűen besorolni a The Cure-t?

A The Cure azok közé az együttesek közé tartozik, amelyek egyszerre több kategóriába is illenek, valójában azonban egyikbe sem teljesen. A banda diszkográfiája felöleli a sötét post-punkot, a melankolikus new wave-et, a gitáros popot, sőt még a pszichedeliát is. Ez nem véletlen, és nem is művészi káosz, hanem tudatos mozgás a műfajok között évtizedeken át.

A „gótikus" címke főként néhány korai nyolcvanas évekbeli album miatt ragadt rá a The Cure-re, mint például a „Pornography" vagy a „Faith". Ezeknek a lemezeknek a hangzása sűrű, komor és nyugtalanító. Az 1985-ös „The Head on the Door" viszont már az együttes egészen más arcát mutatja, sokkal popszerűbbet és táncolhatóbbat. Nehéz egységes gótikus projektről beszélni, ha az egymást követő kiadványok teljesen másképp szólnak.

Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a The Cure akkor működött, amikor a szubkultúrák közötti határok még képlékenyek voltak, és éppen csak formálódtak. A korai nyolcvanas évek az a pillanat, amikor a post-punk egyszerre több irányba ágazott szét, és ezeknek az irányoknak még nem volt sem egyértelmű nevük, sem rögzített szabályrendszerük. A The Cure a műfajokkal együtt született, nem utánuk, ezért a mai kategóriákat visszavetíteni erre az időszakra mindig egy kicsit erőltetett dolog.

Ehhez jön még a vizuális megjelenés kérdése. Robert Smith kócos hajával, elmaszatolt rúzsával és fekete ruháival a nyolcvanas évek egyik legikonikusabb képévé vált. Ez a megjelenés erősen összekapcsolta az együttest a gótikus esztétikával a szélesebb közönség szemében, még akkor is, ha a zene éppen egy nyári rádiós slágernek hangzott, nem pedig egy komor konceptalbumnak. A kép erősebben tapadt, mint a hang. Smith jellegzetes stílusa, a felkuszált haj és a hanyag fekete, ma azt a hangulatot idézi, amit a grunge stílusú sapkák közvetítenek ennek az esztétikának a rajongói számára.

Ezért arra a kérdésre, hogy a The Cure gótikus együttes-e, nincs egyetlen egyszerű válasz. Attól függ, melyik korszakukról beszélsz, és mit értesz pontosan a fogalom alatt.

Hogyan szól a The Cure zenéje a klasszikus gothic rockhoz képest?

A klasszikus gothic rock, mint amilyen a Bauhaus, a Sisters of Mercy vagy a Siouxsie and the Banshees, néhány felismerhető elemre épül: erős, ritmikus basszusra, hideg gitárokra, amelyek sűrű hangfalat alkotnak, és határozott drámaisággal teli vokálra. A szövegek a halál, a pusztulás, a vallásos képek és az egzisztenciális szorongás körül forognak. A hangzás szándékosan nyers és nyomasztó.

A The Cure is nyúl ezekhez az eszközökhöz, de másképp használja őket. Robert Smith szakításokról, vágyakozásról és depresszióról ír dalokat, a zenei réteg azonban gyakran lágyabb és dallamosabb, mint az említett együtteseknél. Még a sötétebb albumokon is van egyfajta tér és törékenység, amit a keményebb, lineárisabb gothic rockban hiába keresnél.

Jó példa erre az 1989-es „Disintegration", amelyet sokan az együttes sötét korszakának csúcspontjaként tartanak számon. Az album hangzása sűrű és érzelmileg nyomasztó, de a produkció nagyon gondos, szinte luxusos. Szintetizátorok rétegei, kidolgozott hangszerelések, hosszú, szétáradó kompozíciók. Ez teljesen más megközelítés, mint a korai Bauhaus vagy a Sisters of Mercy első lemezeinek nyers, szinte aszketikus világa, ahol a szándékos érdesség maga is az üzenet része volt.

Ráadásul a The Cure soha nem mondott le a humorról és a könnyedségről. Az olyan kislemezek, mint a „Close to Me" vagy a „Friday I'm in Love", egyszerűen jó popslágerek, mindenféle sötét felhang nélkül. A gothic rockban egy ilyen stílusváltás nehezen lett volna elképzelhető, hiszen ez a műfaj nagyon következetesen ragaszkodik a saját hangulatához.

A különbség a ritmuskezelésben is hallható. A gothic rock gyakran hipnotikus, egyenletes pulzálásra épít, amely az ismétlődéssel teremt feszültséget. A The Cure ezt is tudja, de legalább annyira szívesen nyúl könnyű, ugráló gitárriffjekhez és dallamokhoz, amelyek már az első hallgatás után a fejben maradnak. Ez inkább dalszerzői ösztön, mint műfaji fegyelem.

Éppen ez a hangzásbeli sokszínűség teszi a The Cure-t önálló jelenséggé, amely merít a gótikus rockból, de nem rendeli alá magát a szabályainak.

A The Cure imázsa és a gótikus öltözködési stílus

Mit vett át Robert Smith a gótikából, és mit alkotott a saját szabályai szerint?

Robert Smith a nyolcvanas évek egyik legismertebb arca, de a megjelenése soha nem volt a gótikus esztétika egyszerű idézete. A kócos fekete haj, az elmaszatolt rúzs, a beesett szemek és a bő, sötét ruhák mind olyan elemek, amelyek a gótikus szcénával kapcsolódnak össze, de Smith egészen másképp kombinálta őket, mint mondjuk Peter Murphy a Bauhausból.

A nyolcvanas évek gótikájában a szűk sziluett, a csipke, a viktoriánus utalások és a gondosan megválasztott kiegészítők domináltak. Smith épp az ellenkező irányba ment: bő pulóverek, elmosódott smink, az egész megjelenés egy bizonyos rendezetlen hatást keltett. Ez nem egy fegyelmezett stílus volt, hanem egyfajta tudatos közöny a végeredmény iránt.

Érdemes megnézni a gardrób konkrét darabjait, mert pontosan ezek különböztetik meg ezt a lookot a klasszikus gótikától. Műbőr skinny nadrág vagy fűző helyett Smith bő fekete nadrágot és lazán kötött pulóvert viselt, amelynek gallérja sokszor már kinyúlt. A precízen összeválogatott ezüst kiegészítők helyett véletlenszerű, egymáshoz nem feltétlenül illő díszek kerültek elő. A smink úgy nézett ki, mintha tükör nélkül vitték volna fel, és pontosan ez volt a lényeg.

Hogyan öltöztek a The Cure rajongói, és honnan merítettek ihletet?

A nyolcvanas-kilencvenes évek The Cure-rajongói a stílusukat több irányzat határán alakították ki. Merítettek a post-punk minimalizmusból, de a new wave-ből és az akkori hétköznapi divatból is. Fekete nadrágok, nagy ingek, turkálóból vett kabátok és nem feltétlenül összeillő rétegek, ez volt az ismertetőjelük.

Érdekes, hogy sokan közülük nem azonosultak a gótikával mint olyannal. Nem jártak gótikus klubokba, és nem kerestek platformos cipőt. Konkrét albumok és az azokból áradó hangulat inspirálta őket, nem pedig egy meghatározott öltözési szabályokkal rendelkező szubkultúrához való tartozás. A gótikus zene és a divat kapcsolata itt kevésbé szó szerinti módon működött, mint más szubkultúráknál.

Ha ma szeretnél valamit visszahozni ebből a hangulatból, elég sok lehetőséged van anélkül, hogy kész szetteket vennél le a polcról. Egy bő fekete ing vastagabb pamutból, széles nadrággal és egy turkálóban talált kabáttal kombinálva hasonló hatást ad. A lényeg a proporció: minden egy kicsit túl nagy, egy kicsit túl hosszú, nincs egyértelmű fókuszpontja a szettnek. A túl testhez álló darabokat érdemes kerülni, mert épp az illeszkedés hiánya teremti meg itt a megfelelő hangulatot.

Ma ez a stílus a laza fekete rétegek, az oversized pulóverek és a szándékosan tökéletlen smink formájában tér vissza. Jó példa arra, hogy a gótikus divat különböző változatainak rengeteg árnyalata van, és nem mindegyiknek kell egy címkére, hogy legyen értelme.

Miért számít egyáltalán a gótika és a post-punk közötti határ?

Aki egyszerűen csak szereti a nyolcvanas évek zenéjét és stílusát, annak ez a határvonal talán akadémiai érdekességnek tűnik. De ha egy konkrét scénából meríted a stílusodat, a post-punk és a gothic rock zene közötti különbség nagyon is kézzelfogható választásokban mutatkozik meg: más szabásvonalak, más anyagok, más kombinálási logika.

A post-punk, amelyhez a The Cure stílusa közelebb áll, egyfajta nyers, hanyag esztétikát képviselt. Bővebb szabású darabok, nyomott mintás pamutpólók, kopott farmerk, rétegek minden különösebb terv nélkül. A nyolcvanas évek gótikája ezzel szemben a teatralitás felé mozdult: csipke, szűk sziluett, precizitás. Szabott zakók, nehéz anyagból készült hosszú szoknyák, tudatosan összeválogatott kiegészítők. Ha tudod, honnan ered egy adott megjelenés, sokkal könnyebb azt tudatosan értelmezni, nem csak véletlenszerű asszociációkat másolni.

Ez abban is számít, hogyan beszélsz a scéna többi tagjával. A The Cure-t tisztán gótikus zenekarnak nevezni olyan, mintha kihagynád a történetük felét. A tudatos megkülönböztetés nem arra való, hogy bárkit megítélj, hanem hogy jobban értsd, mit viselsz és honnan jön az. Ha kíváncsi vagy, pontosan hol húzódik a határ a két világ között, érdemes megnézni a gótika és a punk közötti legfontosabb különbségeket.

A gyakorlatban ez a tudás különösen online vásárlásnál jön jól. Ha tudod, hogy post-punkos hanyagságot vagy gótikus precizitást keresel, sokkal könnyebb kiszűrni a találatokat, és elkerülni, hogy olyasmit vegyél meg, ami egészen másképp néz ki, mint amire számítottál. Az általános keresőszavak helyett konkrét részletekre kereshetsz: oversized bordás pulóver kontra csipkebetétes, testhez simuló fűző. Ez valódi különbséget jelent, főleg ha próbálkozás nélkül, online vásárolsz.

A műfajok közötti határok sosem élesek, és nem is kell, hogy azok legyenek. A kontextus ismerete azonban több szabadságot ad, nem kevesebbet. Meríthetsz egyszerre a gótikából, a post-punkból és a new wave-ből, ha pontosan tudod, mit és miért kombinálsz.

A The Cure és a gotik: közel, de nem egészen

A The Cure évtizedeken át több színtér határán mozgott, és soha nem telepedett le igazán egyikben sem. Post-punk, new wave, pop, gotik - mindez ott van a zenéjükben és az imázsukban, de egyik összetevő sem dominál annyira, hogy lezárja a kérdést. Ezért tér vissza ez a téma olyan sokszor, és ezért hangzik a válasz mindig úgy: „attól függ, mit keresel".

Ha ez a színtér inspirál, és konkrét ruhákban szeretnéd megjeleníteni, nézz be a Gotyka üzletbe, ahol a nyers post-punk hangulathoz és az összetettebb goth stylizációkhoz egyaránt találsz ötleteket.